Az Eötvös Loránd Tudományegyetem ismét pedagógusképzési nyílt napot szervez, amelyre szeretettel várja a pedagóguspálya iránt érdeklődő középiskolásokat.
A rendezvényen a továbbtanulás előtt állók első kézből kaphatnak információt az egyetem pedagógusképzési kínálatáról, a nemzetközi programokról, a Hallgatói Önkormányzat munkájáról és az egyetemi élet sajátosságairól. A nyílt napnak az ELTE Bölcsészettudományi Kar ad otthon, de minden érintett kar, így a TTK is bemutatkozik. Az előadásokon, tájékoztatókon, pódiumbeszélgetéseken, mintaórákon és interaktív workshopokon az érdeklődők megismerkedhetnek az ELTE pedagógusképzésének sokszínűségével.
Az eseményre nincsen előzetes regisztráció. A középiskolásoknak idén is biztosítunk lehetőséget iskolalátogatási igazolás kiállítására.
A rendezvényen kép- és videófelvétel készül.
Központi programok
8.00–8.30:
Befogadóóra: interaktív tájékoztató az ELTE pedagógusképzéséről az ELTE HÖK szervezésében
Helyszín: ELTE BTK Gólyavár, Pázmány Péter terem
Kérdések és válaszok az ELTE pedagógusképzéséről: információs pultok az ELTE pedagógusképzésének különböző képzéseiről, szakjairól
Helyszín: ELTE BTK Gólyavár előtér
8.30–10.00:
Megnyitó, köszöntők: Köszöntőt mond: Darázs Lénárd rektor és Nagy Anna Dorottya EHÖK elnök
Helyszín: Gólyavár, Mária Terézia terem
Miért az ELTE pedagógusképzését válasszam? Előadó: Csapodi Csaba főigazgató, ELTE Tanárképző Központ
Helyszín: Gólyavár, Mária Terézia terem
Pódiumbeszélgetés: tanítás és tanulás az ELTE pedagógusképzésében
Résztvevők: Gonda Zsuzsa (TKK), Lénárd András (TÓK), Márkus Eszter (BGGYK), Rapos Nóra (PPK),
Helyszín: Gólyavár, Mária Terézia terem
Minden, amit tudnod kell a felvételi eljárásról
Előadó: Cseszregi Tamás oktatási igazgató
Helyszín: Gólyavár, Mária Terézia terem
10.30–11.30:
Az ELTE pedagógusképzési szakjainak a bemutatkozása 1.
12.00–13.00:
Az ELTE pedagógusképzési szakjainak a bemutatkozása 2.
13.00:
A nyílt nap zárása, virtuális iskolalátogatási igazolások átvétele
A Természettudományi Kar programjai
Szak: biológiatanár
Ismereterjesztő előadás: Édesvizek makrogerinctelen élőlényegyüttesei
Előadó: Dr. Kriska György habilitált egyetemi docens
A makrogerinctelen élőlényegyüttesek kulcsszerepet töltenek be az édesvízi ökoszisztémákban. Terepi vizsgálatuk kiváló lehetőséget ad a biológiai sokféleség és vízi ökológiai folyamatok demonstrálására, megismerésére.
Helyszín: később kerül megadásra
Szak: földrajztanár
Tájékoztató: Földrajztanárképzés az ELTE-n
Tanár: Seres Zoltán mestertanár
Mi mindent kell elsajátítania egy hallgatónak a sikeres érettségi vizsgát követően ahhoz, hogy földrajztanár legyen? Milyen út vezet a tanárrá váláshoz? A tájékoztatón e kérdések megválaszolása mellett néhány interaktív feladat megoldására is lesz lehetőség.
Helyszín: később kerül megadásra
A programra 10.30─11.30 és 12─13 óra között is várják az érdeklődőket. A program tartalma és helyszíne mindkét idősávban megegyezik.
Szak: kémiatanár
Kísérleti bemutató a résztvevők bevonásával: Nem boszorkányság - kémia!
Előadók: Pucsek Karolina hallgató, Baccilieri Laura hallgató, Szász Boglárka Dorottya hallgató, Dr. Kiss Edina mesteroktató, Dr. Szalay Luca egyetemi docens
Sosem tudod, hogy mi okozta az újabb foltot és lyukat a kémiatanár laborköpenyén? Már-már azt gondolod, hogy nincs is értelmes válasz rá, és tényleg léteznek boszorkányok? Tudd meg mi a titka, legyél te is boszorkány vagy varázsló!
Helyszín: később kerül megadásra
Szak: matematikatanár
Mintaóra: Bűvésztrükk matek órán
Tanár: Bereczki Ildikó mesteroktató
Mire jó egy bűvésztrükk, esetleg kettő? Hogy lesz belőle matek óra és ki lesz az igazi varázsló a végén? Trükkökkel és hozzá kapcsolódó feladatokkal várjuk az érdeklődőket.
Helyszín: később kerül megadásra
A programra 10.30─11.30 és 12─13 óra között is várják az érdeklődőket. A program tartalma és helyszíne mindkét idősávban megegyezik.
Szak: természettudomány-környezettan
Tájékoztató:
Tanösvény a tanításhoz - Miért jó, ha a gyerek nyakig sáros?
Előadók: Dr. Angyal Zsuzsanna vezető mestertanár, Szőcs Levente Álmos egyetemi tanársegéd
Az ELTE TTK Zé szakja komplex természettudományos tanárképzést kínál, ahol a hallgatóink valójában többek lesznek egy általános iskolai tanárnál. Tárgyi tudásuk bővülése mellett tudatosan építjük azokat a képességeket és készségeket, amelyek mindenképpen szükségesek ahhoz, hogy a tanárok elszakadjanak a megszokottól. A program során mi ezt a folyamatot kísérjük végig a képzés elejét jelentő terepgyakorlatoktól és vizuális fejlesztéstől egészen a képzés végi tanítási gyakorlatokig, és mutatjuk meg, hogy miért érdemes és miért hasznos gyújtogatni és robbantani az órán, továbbá miért lehet jó tanóra az, amikor a gyerekek térdig gázolnak a patakban.
Helyszín: később kerül megadásra
Bővebb információk és a többi Kar programja az alábbi linken érhető el: https://pedagoguskepzes.elte.hu/nyiltnap