Ígéretes Kutatóink
Gyimesi Máté - Citoszkeletális motorfehérjék vizsgálata: út az alapkutatástól egy innovatív gyógyszerfejlesztési programig. 2004-ben szerzett diplomát biológus szakon, 2007-ben pedig PhD-fokozatot szerkezeti biokémiából az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. 2007-től dolgozik az ELTE Biokémia Tanszékén, 2015-től mint tudományos főmunkatárs. 2012-ben és 2014-ben elnyerte a Marie Curie Nemzetközi Kimenő Ösztöndíjat, 2015-ban pedig a Marie Sklodowska-Curie Reintegration Grant-et. Fő kutatási területe a motorfehérjéken ható gyógyszermolekulák fejlesztése.
Csanád Máté - Nagyenergiás nehézion-ütközések téridőbeli fejlődése. Az innsbrucki Leopold Franzens Universität fizikus szakán kezdte tanulmányait 1998-ban, majd az Eötvös Loránd Tudományegyetem fizikus és német szakfordító szakjain szerzett diplomát 2004-ben. 2007-ben doktorált részecskefizika és csillagászat tudományterületen. Vendégkutatóként dolgozott több külföldi intézményben, például a Brookhaveni Nemzeti Laboratóriumban (USA), valamint a CERN svájci központjában. 2007 óta oktat az ELTE TTK Fizikai Intézetében, 2015-től egyetemi docens. Elnyerte többek között a Fulbright Posztgraduális ösztöndíját, két alkalommal a Bolyai János Kutatási Ösztöndíjat, az Új Nemzeti Kiválóság Program ösztöndíját, valamint a Bolyai+ Felsőoktatási Fiatal Oktatói kutatói ösztöndíját, illetve OTKA- (NKFIH) pályázatokban szerepelt szenior résztvevőként vagy vezető kutatóként. Az MTA-ELTE Lendület CMS Részecske- és Magfizikai Kutatócsoport tagja, és a PHENIX-Magyarország kutatócsoport vezetője. Fő kutatási területei a nagyenergiás mag- és részecskefizika, azon belül a femtoszkópia és a hidrodinamika.