2025.11.20.
CHARM-EU online kurzusok
tol-call-for-students-elte-website-thumb-2-.png
A CHARM-EU Egyetemszövetség által kínált online kurzusok során azok is bővíthetik nemzetközi tapasztalatokkal tanulmányi portfóliójukat, akiknek nincs lehetőségük teljes szemesztert lefedő mobilitáson részt venni.

A tavaszi szemeszter során a CHARM-EU Szövetség egyetemei hozzáférést biztosítanak a partnerek hallgatói számára egyes online és hibrid kurzusaikhoz. Az érdeklődő hallgatók így fizikai mobilitás nélkül és teljesen ingyenesen vehetnek részt az európai partneregyetemek kurzusain, miközben a teljesítéssel gyűjtött krediteket elismertethetik egyetemükön.

A kezdeményezésben részt vevő egyetemek számos tudományágban kínálnak kurzusokat, többek között a természettudományokhoz, a társadalomtudományokhoz, valamint az üzleti élet, a kommunikáció, a technológia és az egészség területeihez kapcsolódva. 

Példa: Anna az ELTE-n tanul szociológia szakon. A CHARM-EU nemzetközi kurzuskatalógusában megtetszik neki a "Sustainable healthcare and welfare technology" nevű online kurzus, amelyet az Åbo Akademi Egyetem kínál. Jelentkezik az 5 kredites kurzusra és online formában elvégzi azt, majd kap egy igazolást a sikeres teljesítésről, amellyel kezdeményezheti a kreditek elismerését saját programjában.

További információ és kurzuskatalógus

Jelentkezési határidők:

  • 2025. december 19. a TCD Exercise in the prevention and treatment of disease kurzusa esetén;
  • 2026. január 18. a februárban és márciusban kezdődő kurzusok esetén;
  • 2026. március 15. az áprilisban és májusban kezdődő kurzusok esetén.

A kurzusok elismertetése és a jelentkezéshez szükséges Learning Agreement aláírása kapcsán a szakos vagy kari Erasmus+ koordinátorokhoz lehet fordulni.

A kurzuskatalógus ELTE-s oktatók által felajánlott kurzusaira az ELTE hallgatói a Neptunon keresztül jelentkezhetnek, ebben az esetben nem szükséges a felhívásban található űrlap kitöltése.

(Forrás: elte.hu)