2024.10.27.
Biotechnológia MSc (magyar nyelven)
hallgatok-muszer-fejlecbe1.jpg

A modern biológiában egyre nagyobb szükség van olyan technológiai tudásra, amely élő szervezeteket vagy komplex kémiai-fizikai rendszereket használ arra, hogy specifikus molekulákat hozzon létre vagy meglévő molekulákat alakítson át. A kutatóintézetek mellett a gyógyszergyárak, a vegyi- és élelmiszergyárak, a mezőgazdasági termeléssel foglalkozó üzemek egyre több biotechnológiai tudással rendelkező szakembert keresnek.

Az igények felismerése vezetett oda, hogy az ELTE Természettudományi Karának Biológiai Intézete és Kémiai Intézete, valamint a BME Vegyészmérnöki Kara biotechnológia mesterszakot hirdetett, amelyre elsősorban biológus és biomérnök végzettségű hallgatókat várunk.

A képzés során a biotechnológusok képessé válnak az ipar igényeinek megfelelően, a 21. század színvonalát jelentő tervezési, kutatási és technológiai fejlesztési tevékenységek elvégzésére. A képzés fókusza a gyógyszer-biotechnológia, ezen belül is a fehérjealapú gyógyszerek előállítása, amely korunk egyik ígéretes, feltörekvő technológiai ágazata. A fehérjegyógyszerek gyártása, fejlesztése innovatív természettudományos és mérnöki szemléletet ötvöző tudást igényel, amely magában foglalja a DNS-technológiát, emlőssejtek tenyésztését, a fehérje-analitikát, az immunológiát és mindezek ipari alkalmazását. A képzés kisebb csoportokban, tutoriális formában zajlik az egyetemeken újonnan kialakított oktatólaboratóriumokban, ahol a hallgatók a legkorszerűbb műszerekkel végezhetnek szakmai projektgyakorlatokat. A hallgatók számára szakdolgozati lehetőséget a két egyetem kutatói és a képzésben is résztvevő iparvállalatok és kutatóintézetek nyújtanak.

A képzés nyelve

A szak magyar nyelven kerül meghirdetésre.

Specializációk

  • gyógyszer-bitoechnológia

Karrierlehetőségek

A nálunk végzett komoly szaktudással rendelkező diplomásokat szívesen látják a kutatóintézetek mellett a gyógyszergyárak, a vegyi- és élelmiszergyárak, a mezőgazdasági termeléssel foglalkozó üzemek.

Felvételi követelmények

Mesterképzésre kizárólag az a jelentkező vehető fel, aki legalább alapképzésben szerzett – vagy a 2006 előtti képzési rendszer szerinti legalább főiskolai szintű – oklevéllel, vagy ezekkel egyenértékű külföldön szerzett oklevéllel rendelkezik.

A legalább alapképzésben szerzett végzettség azonban önmagában még nem feltétlenül elegendő arra, hogy egy adott mesterképzési szakra felvételt lehessen nyerni.

A mesterképzési szakok esetében az Innovációs és Technológiai Minisztérium által kiadott képzési és kimeneti követelményekben (KKK) megtalálható, hogy a belépéshez mely alapképzésben szerzett szakok fogadhatók el előzményként.

Az előzményként elfogadott alapképzési szakok lehetnek:

  • teljes kreditérték beszámításával figyelembe vehetők,
  • nem teljes kreditérték beszámításával figyelembe vehető azon szakok, amelyeken a megszerzett ismeretek megfelelő feltételt biztosítanak a mesterképzésbe való belépéshez.

Biotechnológia mesterszakon teljes kreditérték beszámításával vehető figyelembe a természettudomány képzési területről a biológia, biotechnológia, a környezettan, a műszaki képzési területről a biomérnöki, a környezetmérnöki alapképzési szak.

Meghatározott kreditek teljesítésével vehetők figyelembe továbbá a természettudomány, az agrár, a műszaki, az orvos- és egészségtudomány képzési terület alapképzési szakjai.

Amennyiben nem teljes kreditérték beszámításával figyelembe vehető előképzettséggel rendelkezik, úgy az intézmény kreditelismerési eljárásban vizsgálja meg, hogy a korábban megszerzett kreditekből mennyi szakterületi kredit ismerhető el.

Biotechnológia mesterszakon a képzésbe való belépéshez szükséges minimális kreditek száma a korábbi tanulmányokból 70 kredit az alábbi területekről:

- természettudományi ismeretek területéről legalább 20 kredit, amelyből fizika (biofizika) legalább 4 kredit, kémia és analitika (bioanalitika) legalább 10 kredit, matematika és informatika (bioinformatika) legalább 6 kredit;

- biológiai alapozó ismeretek [állatbiológia, biokémia, biotechnológia (fermentációs technológia, biomérnöki műveletek, ökológiai vizsgálómódszerek és környezetállapot értékelés), genetika, mikrobiológia (mikrobiális ökológia), molekuláris biológia, növénybiológia, ökológia, sejtbiológia, természet- és környezetvédelem] területéről legalább 50 kredit.

A mesterképzésbe való felvétel feltétele, hogy a hallgató a korábbi tanulmányai alapján legalább 40 kredittel rendelkezzen.

Az előzetes kreditvizsgálathoz az alábbi kérvényt kell kitölteni és azt a kötelező mellékleteivel együtt a felveteli@ttk.elte.hu címre elküldeni.

A KÉRVÉNY IDE KATTINTVA LETÖLTHETŐ

Kötelező mellékletek:

  • HITELES (kibocsátó személy/tanulmányi hivatal által aláírt és lepecsételt vagy elektronikusan hitelesített) teljesítésigazolás vagy teljes indexfénymásolat vagy leckekönyv kivonat vagy oklevélmelléklet
  • az elfogadtatni kívánt tárgyak tantárgyi tematikái (nem szükséges csatolni, ha a végzettségét az ELTE TTK-n szerzi/szerezte)
  • már megszerzett végzettség esetén, a végzettséget igazoló oklevél digitalizált változata

Dokumentumtípusonként egy állomány küldhető be. A több fájlból álló tantárgyi tematikákat kérjük egyetlen fájlba másolni.

 

A felvételivel vizsgával kapcsolatos további információk az alábbi oldalon érhetők el: biologia.elte.hu/biotech-MSc_felv?m=6467

További infromációk

További információk a szakról a Biológiai Intézet weboldalán: biologia.elte.hu/biotech-MSc