A Planetary Health nemzetközi mesterszak létrehozásán dolgozó EMDM projekt záró rendezvénye több mint 80 résztvevővel tekintette át a legfontosabb mérföldköveket, és létrehozta a PATH Hálózatot.
Az ELTE vezetésével működő projektcsapat 2024 októbere óta dolgozott egy transzdiszciplináris mesterképzés megtervezésén és akkreditálásán a planetáris egészség területén. 2025. november 26–27-én a projektpartnerek – az ELTE mellett az az Åbo Akademi Egyetem, a Barcelonai Egyetem, a Würzburgi Egyetem és a Trinity College Dublin – képviselői, valamint érdeklődő hallgatók, oktatók és szakmai partnerek gyűltek össze az ELTE nemrég létrehozott Kémia Okoslaborjának (SuperSmartLab) Richter termében, hogy megvitassák a projekt eredményeit, meghatározzák a következő lépéseket, és létrehozzák a PATH Hálózatot.
A záróeseményt megelőzően a PATH Steering Committee és a tantervfejlesztésen dolgozó ún. Knowledge Creation Team (KCT) ülésezett az ELTE Természettudományi Karán. A program sikeres nemzetközi akkreditációja nyomán a megbeszélések középpontjában az EMDM projekt eredményeinek értékelése és az Erasmus Mundus Joint Master (EMJM) pályázat előkészítése állt.
November 27-én a záróesemény mintegy 80 résztvevőt vonzott – személyesen és online – a CHARM-EU partnerországaiból, valamint Bangladesből, Chiléből, Thaiföldről, Mexikóból és az Egyesült Királyságból. A résztvevők több mint fele az akadémiai szférából érkezett, és csaknem negyede hallgató volt, ami jól mutatja a PATH kezdeményezés iránti széles körű érdeklődést az oktató-kutatók és diákok részéről egyaránt.

Túri László dékánhelyettes köszöntője után a szakmai programot Tiina A. Salminen (ÅAU), Andreas Buck (JMU), Noel McCarthy (TCD), Sílvia Bofill (UB) és Szalai István (ELTE) nyitotta meg a partnerintézmények bemutatásával. Ezt követően Mihucz Viktor Gábor (ELTE TTK), a projekt vezető kutatója és az ELTE csapata ismertette a PATH EMDM projekt céljait, eredményeit, a tantervfejlesztés és az akkreditáció folyamatát, valamint a PATH Network koncepcióját. A további szekciók fókuszába a hálózatépítés, a külső partnerek bevonása, valamint a transzdiszciplináris oktatás lehetőségei kerültek. Sor került továbbá a transzdiszciplináris PATH oktató-kutatói hálózat első nyílt előadására, amelyet Stephen G. Maher, a Trinity College Dublin onkológus professzora tartott a daganatos megbetegedések ökoszisztémájáról. Az esemény az oktatási innovációról és az intézmények közötti együttműködésről szóló közös reflexiókkal zárult.
A budapesti záróesemény az EMDM projekt lezárása mellett a PATH együttműködés EMJM fázisba való átmenetét is elősegítette. Bemutatta a konzorcium eredményeit a tananyagfejlesztés, az akkreditáció és a nemzetközi hálózatépítés terén, miközben megerősítette az elkötelezettséget a transzdiszciplináris oktatás és a globális együttműködés mellett. A sikeres rendezvény méltó jelképe volt a PATH konzorcium tudományos és oktatási törekvéseinek, valamint a CHARM-EU szövetségben rejlő lehetőségeknek a nemzetközi oktatási együttműködések fejlesztésében.
(Forrás: elte.hu)