Élet az ELTE TTK-n
A Köztünk élő tudósok sorozat előadója ez alkalommal Jurányi Zsófia volt, aki az ELTE TTK-n végzett fizikusként, majd a zürichi műegyetemen, az ETH-n doktorált. Jelenleg az aeroszolok optikai tulajdonságaival foglalkozik.
"2016 decembere és 2018 februárja között az Antarktiszon lakhattam. Azon a kontinensen, aminek állandó lakossága nincs, csupán kutatóállomások személyzete tölthet el hosszabb időt rajta. E kevés szerencsés emberen kívül a hallgatóság is bepillantást nyerhet ebbe a különleges, csodálatos, jégbefagyott világba az előadás során".

Az ELTE Természettudományi Karának vezetése szeretettel köszönti Dr. Medzihradszky Kálmánt, az ELTE TTK egykori dékánját (1983 - 1989), az ELTE egykori rektorhelyettesét 90. születésnapja alkalmából!
A számára rendezett ünnepségen Dr. Lovász László, az MTA elnöke, Dr. Szalay Péter, az ELTE rektorhelyettese, Dr. Surján Péter, az ELTE TTK dékánja, egykori kollégái és családja köszöntötte a Medzihradszky tudós házaspárt.